- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Csak tíz évet kapott a brutális strici

Elítélték Svájcban a szörnyeteg striciket. (A képen S. Sándor – Szamuráj…)

A magyar származású lányfuttatók ügye bejárta a kinti sajtót, hiszen a bűncselekmények, amivel vádolják a négy férfit, gyomorforgatóak. Az elsőrendű vádlott Szamuráj a terhes barátnőjét, Évát hasba rúgta, sőt addig folytatta a rugdosását, amíg a nő el nem vetélt. Az is előfordult, hogy az asszonynak erős paprikát dugott a nemi szervébe, aztán óvszert húzott a sajátjára, és egy közösüléssel beljebb nyomta a csípő, maró fűszert.

– Figyelembe véve az eljárás alatt elkészült pszichiátriai szakvéleményt, nagy a kockázata a bűnismétlésnek. Azt is figyelembe kell venni, hogy a vádlott többszörösen büntetett előéletű – mondta a bírónő, aki 10 évre ítélte „Szamurájt”. Társai, R. Antal (30), alias Kapitány 6 év börtönt, K. Jenő (41), alias Jonny 2 év 4 hónap börtönt, S. Ferenc (40) mindössze 18 hónap börtönt kapott, amit már letöltött az eljárás alatt, ő szabadon távozhatott. Az államügyész azt fontolgatja, hogy megtámadja az ítéletet, hiszen jóval magasabb büntetést javasoltak a szörnyeteg lányfuttatóknak.

Kapcsolódó:
”Addig verték a cigányok áldozatuk magzatát, míg el nem vetélt” [1]

Hunhír.info