El akarta ütni az őt igazoltatni akaró rendőröket egy autós, akit ezután lövésekkel próbáltak megállítani az egyenruhások szombaton este, Budapesten. A férfi végül kiugrott a kocsiból és elfutott. Kiderült, hogy a kocsit és a rajta lévő rendszámot is körözték.
A rendőrök először a VIII. kerületi Diószegi Sámuel utcában akarták igazoltatni a kocsit – számolt be vasárnap a történtekről Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az autós azonban nem állt meg, hanem menekülni kezdett a kocsival. A rendőrök üldözőbe vették.
Az autós a XI. kerület felé hajtott, ahol a Vahot utcában megállt egy parkolóban. A rendőrök ekkor újra megpróbálták igazoltatni a sofőrt, ő azonban gázt adott és megpróbálta elütni a járőröket. A rendőrök ekkor több célzott lövést is leadtak az autó kerekére. A jármű ennek ellenére tovább tudott hajtani néhány utcát, ahol – a Létra utcában – a sofőr kiugrott az ülésről és elfutott.
A helyszíni szemle adatai alapján a kocsit és a rajta lévő rendszámot is körözték.
Hunhír.info – F.H.
Hunhír.info