A rendőrég vasárnap délelőtt bejelentette: valóban volt harmadik támadója a pénteki, kispesti bankrablásnak. A bűnözőt még nem sikerült elfogniuk. A Hunhír.info rendőrségi informátorai szerint nem kizárt, hogy bevetette magát az erdélyi havasokba. Hírportálunk úgy értesült, hogy a szálak Székelyudvarhelyre is vezethetnek.
Mint vasárnap kiderült, egy magyar állampolgár már akkor tájékoztatta a rendőrséget a bankrablásról, amikor meglátta bemenni a két álarcos férfit a pénzintézetbe. Közben a bankból is érkezett riasztás, de így vált teljesen egyértelművé,bűncselekmény zajlik. A két rabló, aki pénteken fél négy körül hatolt be a bankba, farsangi gumiálarcot viselt, egyiküknél géppisztoly, a másiknál gépkarabély volt.
A harmadik – szintén fegyveres – férfi kint várt és figyelt, ő vitte volna el a zsákmányt egy robogóval. A rendőröknek a figyelő gyanús viselkedése tűnt föl, őt kapták el legelőször. A másik két rabló közül az egyiket akkor lőtték le, amikor futva menekültek a helyszínről a zsákmánnyal, és közben tűzpárbajba keveredtek a rendőrökkel. A férfi a helyszínen életét vesztette, társának azonban sikerült kereket oldania. Egy ideig azt hitték a rendőrök, hogy a szemben lévő panelházba menekült, ezért körülzárták a házat, de később kiderült, a férfi már elhagyta a helyszínt.
A lelőtt bankrabló egy 41 éves román állampolgárságú, míg a figyelő egy 32 éves magyar állampolgárságú férfi. Az eddig sikeresen rejtőzködő bűnöző is román állampolgár lehet- tudta meg hírportálunk.
Hunhír.info