- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Gyerekkorú cigány bűnözők brutális, rasszista zsarolása

Összesen hatszázezer forintot zsarolt ki életveszélyes fenyegetésekkel négy brutális cigány purdé egy magyar iskolatárstól a Hajdú-Bihar megyei Földesen 2010 júniusa és novembere között – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Kelemen Éva rendőr hadnagy ismertetése szerint csütörtökön az egyik szülő tett feljelentést a rendőrségen, miszerint 11 éves fiát júniustól kezdve többször is életveszélyesen megfenyegették iskolatársai, ha nem ad nekik pénzt.

A nyomozás során négy gyermekkorút fogtak el, akikről kiderült, hogy a sértettől legalább tíz esetben vettek el pénzt, összesen mintegy hatszázezer forintot.

Hunhír.info kommentár:

Annyiszor könyörögtünk már, hogy a kormány, illetve a rendőrség ne a cigányokat eszközül felhasználó jogvédőknek, hanem a többség kívánalmainak próbáljon megfelelni. A megalázott, megvert kis magyar gyerek apukája a rendőrökhöz fordult. De mi történik akkor, ha egy olyan szülő kicsinyét kóstolják be, aki nem a hatósághoz fordul, hanem felrúgja a brutál purdékat a Holdra? Arra játszanak a háttérből gyűlölködők, hogy ez bekövetkezzen, s aztán a sok megalázott magyar önbíráskodásba kezdjen. Miért nem lehet megelőzni? Ha a purdéban tudatosulna, hogy ilyen cselekedetekért szarrá verik a rendőrségen, meggondolná magát.

Hunhír.info