- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A magukfajta kajmán maffiózó: két pisztoly, és tízmilliók a táskában

A Magyar Nemzet szerint a a zsidó maffiózó, Hunvald György volt polgármester mindig több köteg húszezrest és éles lőfegyvert hordott magánál.

Szentnek és sérthetetlennek hitte magát – mondta volt sofőrje a Magyar Nemzet birtokába került ügyészségi tanúvallomásában Hunvald Györgyről, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármesteréről, akit a volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnökkel, Gál Györggyel és 23 társukkal bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel vádol az ügyészség.

A lap idéz Golcsa József sofőr vallomásából, mely szerint Hunvald mindig nagy összegű készpénzt tartott magánál. A kézitáskájában iratokat, kulcsokat, két éles kézifegyvert és a pénzt tartotta. A sofőr szerint kötegelve voltak a húszezresek, egy kötegben kétmillió forint volt. A vallomás szerint előfordult, hogy 10-12 ilyen köteg is volt Hunvald György táskájában. A lap arról is beszámol, hogy a volt polgármester az Egyesült Államokból hozatott be egy Mustang típusú, a 60-as években gyártott sportkocsit, amit pont olyanra akart felújítattni, mint amilyet a Tolvajtempó című filmben látott.

Hunhír.info