- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Felfegyverkezve támadtak a lincselni készülő cigányok a rendőrökre

Az 52, a 35 és a 27 éves az utóbbi kettő többszörösen visszaeső bűnözőférfi tavaly februárban Csenyéte külterületén jogtalanul fát vágott ki, amikor két vadász tetten érte őket és értesítette a rendőrséget. Mire a járőrautó a helyszínre ért, a faluból egy 6-8 fős társaság csatlakozott a fatolvajokhoz. Közülük többen fenyegetni kezdték a vadászokat, ezért az egyik vadász a puskáját maga elé tartotta, így tudta távol tartani a fenyegetőző, szitkozódó embereket.

Ezután a rendőrök elővették a szolgálati tonfát, egyikük figyelmeztetést követően gázspray-vel fújt a tolvajok felé, akik azonban tovább hergelték és a járőrök megtámadására buzdították a csoportosulást. Többször felszólították a rendőröket, hogy vegyék le az egyenruhájukat és verekedjenek meg velük.

Az indulatokat végül rendőri erősítéssel sikerült megfékezni. A három férfit előállították, a 20-30 fősre duzzadt tömeget pedig feloszlatták – közölte Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtószóvivője. Arról is beszámolt, hogy a vádlottak tagadták amit tettek.

Ettől függetlenül az 52 éves vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelynek a végrehajtását 3 évre felfüggesztette. A 35 éves férft 8 hónap letöltendő börtönt kapott, és elrendelték a korábban csalás miatt rá kiszabott 8 hónap börtönbüntetés végrehajtását is. A 27 éves vádlottat 1 év 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, és szintén elrendelték a rá korábban – csalás, illetve garázdaság miatt – kiszabott 8 hónap, illetve 9 hónap börtönbüntetés végrehajtását.

Hunhír.info kommentár:

Mit kapott volna a fentiekért egy magyar tüntető. Tíz év fegyházat..

Hunhír.info