Mint a Hunhír.info elsőként jelentette, cigány drogmaffia tagjait gyűrték le a kommandósok november 14-én. Mára az is bebizonyosodott, hogy a bűnszövetkezetben egy cigány képviselő is részt vett.
Több megyére kiterjedő nyomozás eredményeként füleltek le egy hattagú, cigány maffiózókból drogterjesztő bandát a heves megyei rendőrök. A megyei, valamint a hatvani nyomozók munkáját a Nemzeti Nyomozó Iroda szakemberei is segítették. Az egyik gyanúsítottnak lőfegyvere is volt.
A lefolytatott házkutatás során egy 41 éves rétsági férfi budapesti VIII. kerületi lakásában a rendőrök több mint egy kilogramm kábítószer gyanús növényi származékot, fehér port valamint nagyobb mennyiségű, feltehetőleg ketamin tartalmú folyadékot foglaltak le. Az intézkedő bűnügyi szakemberek lefoglaltak továbbá egy engedély nélkül tartott maroklőfegyvert is a hozzá tartozó lőszerekkel. A férfi ellen kábítószerrel visszaélés és lőszerrel, lőfegyverrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Társainál, egy 27 éves, egy 34 éves lőrinci, egy 27 éves nyíregyházi, egy 31 éves budapesti valamint egy 27 éves boldogi férfinál tartott házkutatások során további kábítószer gyanús anyagokat foglalt le a rendőrség. Ellenük kábítószerrel való visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az elfogott férfiak közül ötöt a Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vett és indítványozta előzetes letartóztatásuk elrendelését. A heol.hu megerősítette információnkat, sőt at is megtudta: nem csak hétköznapi cigányok, hanem egy lőrinci kisebbségi önkormányzati képviselő is a banda tagja volt.
Hunhír.info