Felháborodva állnak meg a temetőlátogatók a Latabár család sírja előtt, amely katasztrofális állapotban van. Bár sokan szeretnék úgy beállítani, hogy a zsidógyűlölő magyar fasiszták garázdálkodtak, szó nem lehet erről. Egy nyugdíjas egyszerűen rosszul tolatott, és így dőltek le a márványlapok.
Elszomorító látványt nyújt a Farkasréti temetőben a kétszáz évre visszanyúló legendás, zsidó származású színészdinasztia sírboltja, amelyben többek között Latabár Árpád és Kálmán is pihen. Utóbbi, a kis Latyiként emlegetett komédiás generációkat szórakoztatott a Fővárosi Operettszínházban, ahol 1970-ben bekövetkezett haláláig játszott. Olyan filmekben szerepelt, mint a Mágnás Miska, az Állami Áruház, az Egy bolond százat csinál, a Janika, amelyek ma is valóságos gyöngyszemnek számítanak. Így aztán érhető, hogy az emberek hol szörnyülködve a fejüket csóválják, hol felháborodásuknak adnak hangot, amikor elhaladnak a szétdúlt sír előtt. A kőtábla letörve hever a földön és mindent tönkretett, amit maga alá temetett. A Bors megtudta, hogy mindez egy autós számlájára írható. A rombolásnak immár két hónapja, ám a sírt azóta sem állították helyre.
Hunhír.info – bors nyomán
Hunhír.info