- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Magyar autóst vertek a gúnyhatáron innen az oláh kamionosok

A nagylaki határátkelőhelyen fogták el azt a két oláh kamionost, akik egy közlekedési vita után bántalmaztak egy szegedi magyar autóst; ellenük garázdaság és könnyű testi sértés miatt indult eljárás – tájékoztatott a rendőrség.

A szegedi rendőrkapitányságon csütörtök este tett bejelentést az autó sofőrje, aki elmondta, a Fonógyári úton haladt, amikor mögé ért egy román kamion. A teherautó sofőrje azonnal villogni kezdett rá, majd kivágott a külső sávba és ott előzte meg. Közben a kamion elhagyta sávját, így az autós – vallomása szerint – csak úgy tudta elkerülni az ütközést, hogy áttért a menetirány szerinti bal oldalra – közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Amikor a szegedi autós utolérte a teherjárművet, mindkét jármű megállt, majd a bent ülők kiszálltak. A román férfiak azonnal szidalmazni kezdték a sofőrt, majd bántalmazták is. Azt csak akkor hagyták abba, amikor több autós is megállt. Az elkövetők ekkor visszaszálltak a kamionba, s elhajtottak – közölte a főhadnagy.

Hunhír.info kommentár:

Nem csak megállni kellett volna a magyar autósoknak, hanem addig ütni az oláh szutykokat, amíg vért nem hánynak!

Hunhír.info