- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Elismerte a miniszterlány luxuskurva: nagymenő lánykereskedő

“Én lányokat dolgoztatok külföldön” – mondta egy lehallgatott telefonbeszélgetésben Keleti Györgyi, akit prostitúció elősegítésével vádolnak. Egy tanú szerint az egykori modell napi száz eurót kért tőle, hogy lakást szerezzen és a hirdetését megjelentesse az interneten. Keleti bízik a felmentésében.

“Én lányokat dolgoztatok külföldön” – mondta egy lehallgatott telefonbeszélgetésben Keleti Györgyi, akit prostitúció elősegítésével vádolnak. Egy tanú szerint az egykori modell napi száz eurót kért tőle, hogy lakást szerezzen és a hirdetését megjelentesse az interneten.

Lehallgatott telefonbeszélgetéseket ismertetett a bíróság kedden, a Keleti Györgyi egykori modell (Keleti György korábbi honvédelmi miniszter lánya) ellen üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt folyó perben – számolt be a tárgyalásról a Bors című lap szerdai száma. A Nemzeti Nyomozó Iroda által rögzített beszélgetésekben többek közt elhangzik, hogy “én lányokat dolgoztatok külföldön, de én nem járok a Kempinskibe kurválkodni.”

Keletit azzal vádolják, hogy magyar prostituáltakat segített Olaszországban, tőlük közvetítői díjat fogadott el. A keddi tárgyaláson egy tanú azt vallotta, hogy napi száz eurót kellett fizetnie Keletinek, mert segített neki a lakásszerzésben, és abban, hogy hirdetése felkerüljön internetes oldalakra. A felvételek tanúsága szerint Keleti azt mondta: hetente körülbelül egymillió forintot keresett Olaszországban.

Hunhír.info kommentár:

A cigánykurva börtönlakók majd jó csicskát csinálnak belőle, meg jó feleséget.

Hunhír.info