- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Verte a kocsmárost, életveszélyesen fenyegette, támadta, szénné alázta a rendőrt a cigány banda

Egy temetés után — halotti tor gyanánt — Kunmadaras egyik sörözőjébe tért be egy cigány banda, amelynek ittas tagjait — állapotukra való tekintettel — a pultos nem óhajtotta kiszolgálni. Ami aztán következett, Amerikában már újabb halotti tort jelentene.

A visszautasítást az egyik részeg családtag nem viselte el, sőt, megverte a felszolgálót, aki ezért azonnal kihívta a rendőrséget. A kiérkező járőrt a társaság legalább hat tagja körbefogta, és őt is veréssel fenyegették meg, miközben intézkedésében is megakadályozták.

A rendőr nagy nehezen kimenekült a sörözőből, beszállt szolgálati autójába, lezárta annak ajtóit és megpróbált elmenni, ám a társaság ezt nem nem engedte. A járőr ekkor rádión kért segítséget a környező rendőrkollégáktól, akik kisvártatva a helyszínre siettek, kimenekítették társukat szorult helyzetéből, és hamarjában igazoltatták az ittas, fenyegetőző társaságot. (Ott a helyszínen kellett volna szarrá verni őket!

A nyomozási bíró négy személlyel szemben elrendelte az előzetest, két gyanúsított vonatkozásában pedig lakhely elhagyási tilalmat alkalmazott. A bűncselekményt a törvény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti. Nevetséges ez a bírói hozzáállás.

Hunhír.info