Ötévnyi börtönbüntetéstől menekülhet meg Stohl András. Hivatalosan még nem juttatták el a nyomozó hatóságoknak azt a szakértői véleményt, amelyben az áll, hogy a dogos, cserbenhagyó híresség okozta baleset áldozata, Kaincz Pál felépülhet combnyaktöréséből, kvázi felmenthetik a színészt a letöltendő büntetés alól. Az már nem számít, hogy a gazdálkodásból élő ember dolgozni nem tud, így akár éhen is halhat. A celebnek kancigányokkal zsúfolt cellában a helye!
Mint ismeretes, a színművész kábítószer hatása alatt, ittas állapotban súlyos autóbalesetet okozott Május 8-án hajnalban, aminek következtében két könnyű sérült mellett egy idős férfi nyílt combnyaktörést szenvedett. Az eset pikantériája, hogy Stohl az ütközést követően felhívta kedvesét Ancsikát, akit megpróbált rávenni arra, hogy vezesse félre a hatóságokat, hazudja azt, hogy ő vezetett. Párja megérkezése után Buci bepattant élettársa autójába, és elviharzott a helyszínről, elmulasztva ezzel a segítségnyújtást és a rendőrök kiérkezését.
Mindezek ellenére könnyen megeshet, hogy felmentik Stohl Andrást a letöltendő börtönbüntetés alól, ezt látszik alátámasztani a Blikk által idézett orvosi szakvélemény, amely kimondja, hogy a súlyosan megsérült bácsi semmiféle maradandó károsodást nem szenvedett, teljesen felépül, holott korábban azt állították, hogy Pali bácsinak szinte esélye sincs a teljes gyógyulásra.
Az idős úr számára egyetlen megoldás az lehet, hogy ha kártérítési pert indít a vétkes színész ellen, amelyet jó eséllyel megnyerhet, hiszen a baleset következtében járóképessége erősen korlátozottá vált, amely gátat szab egyetlen bevételi forrásának, hiszen képtelen ebben az állapotban földjeit megművelni, terményeit értékesíteni. A fél ország kíváncsian várja, hogy vajon felelősségre vonják-e a visszaeső sztárt, ezúttal is felmentik-e mint korábbi balesetei kapcsán, figyelmen kívül hagyva azt, hogy alkoholt és drogot is fogyasztott a végzetes éjszakán, és saját bőrét mentve elmenekült a helyszínről, magukra hagyva a sérülteket. Annyi bizonyos, hogy egyre több fórumon zajlik heves vita, követelve a mások életével játszó drogos celeb büntetését.
Blikk nyomán
Hunhír.info