Oroszlányban a Petőfi udvar környéken mindennaposak a kisebb-nagyobb balhék, melyekért a tősgyökeres oroszlányi romák az elmúlt tíz évben beköltözött roma családok felnövekvő gyermekeit teszik felelőssé. Szerda este újabb balhé tört ki.
Az oroszlányiak dologtalan népségnek tartják a főleg Kelet-Magyarországról érkezett betelepülteket, akik viszont – legalábbis szerintük – egymást is utálják. A környéken, melyet sokan csak Chicagóként emlegetnek, mindennaposak a kisebb balhék.
Szerda este egy régi oroszlányi roma család és egy betelepült család tagjai szólalkoztak össze, a környék egyik legnagyobb tekintélynek örvendő oroszlányi családjának két tagja próbált békét teremteni közöttük. A békítők egyikének eltört a karja, a másik könnyebb sérüléssel megúszta.
Egy tanú szerint az egyik áldozat azzal ment oda ismerőseihez, hogy „ne csináljátok már, beszéljük meg”, erre az egyik előrerántott egy viperát és ütött.
A portál szerint a szerda esti balhé óta rendőrautók cirkálnak a környéken, és rendőrök vigyázzák a környék rendjét. Nem cirkálni kell, hanem ütni!
Hunhírinfo- kemma.hu
Hunhír.info