Lövések is dördültek, mikor szombaton kora délután öt ember összeverekedett Kőbányán a Szövőszék utcában. A Független Hírügynökség információi szerint a verekedők közül valaki gázpisztollyal több lövést is leadott, egy ember pedig karon szúrtak. Sok arrafelé a masszív bűnöző, meg a kisebbségiek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán arról tájékoztatott, hogy délután két óra körül a X. kerületi Szövőszék utcában egy három és egy két főből álló társaság – feltehetően korábbi vita miatt – összeszólalkozott, majd verekedni kezdett. A szemtanúk ekkor hívták a rendőrséget.
A kőbányai járőrök már nem találtak senkit a helyszínen, a tanúk meghallgatása után azonban eljutottak a kisebb, két emberből álló társasághoz. Egyiküket elő is állították, a másikat – könnyebb sérülései miatt – kórházba kellett vinni.
Az ügyben résztvevő további három embert még keresik. Megkezdték az eset előzményeinek vizsgálatát és a pontos körülmények tisztázását. A rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást az ügyben.
HunHír.Hu