- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Testőrök nélkül – Orbán a családjával nyaral

Testőrök nélkül utazott el Orbán Viktor a hét végén nyaralni Bulgáriába. A miniszterelnök az utóbbi hónapokban szinte alig volt együtt a családjával, a választási kampány és az utána következő időszak nagyon sok idejét lekötötte – számol be a Blikk.

A Blikk szerint a kormányfő most úgy döntött, hogy “összetereli” a családot, és egy hétre elutaznak. A lap úgy tudja, hogy erre a hét napra lemondott a saját védelméről, csupán az öt gyerek és az Orbán házaspár indult útnak.

A Fidesz kisbuszával hajtottak a Fekete-tengerhez, azért ezzel, mert a saját személyautójukban nem fértek volna el mind a heten. A Blikk Orbán Viktor munkatársaitól úgy értesült, hogy a járművet a kormányfő vezeti.

Tervük szerint elsősorban fürdeni, napozni és kirándulni fognak. Az Orbán családnál már 20 éve hagyomány, hogy minden évben egyszer egy hétre együtt elmennek nyaralni. A legtöbbször eddig Horvátországban voltak. A família azért is szeretett nagyon az Adriai-tengerhez menni, mert a házaspár 24 évvel ezelőtt ott járt nászúton.

Idén azonban úgy döntöttek, hogy inkább Bulgáriát fedezik föl. A miniszterelnöknek valószínűleg ennyi lesz az idei nyaralása, bár néhány napot még feleségével, Lévai Anikóval szeretne elcsípni augusztusban, és kettesben elutazni valahova.

HunHír.Hu