- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Fegyveres cigány banditák törtek rá a bevásárlóközpontra… Pintéééér!

Csoportosan, felfegyverkezve támadtak rá egy csömöri bevásárlóközpont biztonsági őreire egy cigány bűnklán tagjai – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken. Kilenc embert állítottak elő, közülük nyolc ember – hét cigány férfi és egy cigány nő – ellen eljárást indítottak csoportosan, felfegyverkezve, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt – írta a rendőrség.

A közlemény szerint az ügy csütörtök este azzal indult, hogy egy hétfős, cigány purdékból álló csoport csokoládét lopott az áruházból. Később már tízen-tizenketten mentek be a bevásárlóközpontba, ahol vitatkozni kezdtek a biztonsági őrökkel, a helyszínre érkező járőrök választották szét őket.

Ezt követően a férfiak a helyszínre hívták a cigány bűncsalád többi tagját is, akik a közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket, egyebek mellett botokat és jégvágót is vittek magukkal. Az akkorra mintegy huszonöt fősre nőtt agresszív, támadólag fellépő csoport rátámadt a biztonsági őrökre, akik közül ketten könnyű sérüléseket szenvedtek.

A feleket a rendőrök végül erősítéssel választották szét.

HunHír.Hu kommentár:

Hát vakok ezek a robotemberek? Nem szétválasztani kellett volna, hanem a biztonságiakat segítve úgy megkínálni a brutális, bűnöző cigányokat, hogy egyből a börtönkórház következzen az előállító szoba helyett.

HunHír.Hu