- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A Harley-fesztiválon Schmitt Pál elárverezi muzeális értékű motorját

Schmitt Pál, az országgyűlés elnöke az alsóőrsi Harley-Davidson fesztiválvárosban június 16-án 14.30-kor elárverezi 1942-es Harley-Davidson motorját, hogy a befolyó összeget felajánlja az árvízkárosultak javára. A licit hárommillió forinttal indul.A fesztiválon kezdeményezik majd, hogy az árvíz miatt bajba jutott családok számára minden motortulajdonos ajánlja fel egytanknyi benzin árát. A fesztivál vasárnap, június 13-án megnyitotta kapuit. Tudósítónk jelentése szerint ha még nem is rohamszerűen, de folyamatosan érkeznek a vasasok az Európa Kempingbe, ahol immár a 11. Harley-fesztivál várja a motoros és a privát vendégeket.

Dobai Atilla fesztiváligazgató tájékoztatása szerint a Magyar Turizmus Zrt. a “fesztiválok éve” kapcsán kiemelt rendezvényeként kezeli az évről-évre egyre nagyobb tömegeket vonzó alsóörsi fesztivált, ezért a rendezők arra törekedtek, hogy a hazai zenevilág minél szélesebb palettáját vonultassák fel. Idén az eddig megszokott 4-5 nap helyett egy héten át tart majd a rendezvény, amelynek új eleme lesz a Pannon Várszínházzal közös produkció, ahol motorosok is statisztálnak a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalben. Ennek a helyszíne pedig az alsóőrsi, római korban megkezdett kőfejtési munkálatok után kialakított szabadtéri színpad lesz

A fesztivál vasárnap, június 13-án megnyitotta kapuit. Tudósítónk jelentése szerint ha még nem is rohamszerűen, de folyamatosan érkeznek a vasasok az Európa Kempingbe, ahol immár a 11. Harley-fesztivál várja a motoros és a privát vendégeket.

(további információk a www.hog.hu honlapon).

HunHír.Hu kommentár

A HunHír.Hu azon szerkesztői, akik az egykori Pannon Rádió Rockszerda adásnapján létrehozták az első magyarországi rádiós motoros életmód magazint, a Szabadnak születtem című, heti rendszerességgel jelentkező zenés műsort, Csurka István Fideszt támogató 2002-es megnyilvánulásainak szellemében többször jelezték a pártnak, hogy a motoros társadalom akár választásokat eldöntő tényező is lehetne. Hiába volt a több oldalas elemzés, a követendő kommunikációs stratégia elkészítése, a témával megismertetett Navracsics Tibor lesöpörte a javaslatokat az asztalról. Helyette csak arra futotta erejéből, hogy ötpercenként telefonált a Pannon Rádióba egy kis kommunikációs segítségért. Aztán a szakmai anyagot később megkapta a Fidesz korábbi alelnöke, a médiamogul Tirts Tamás is, de nem történt elmozdulás a motoros társadalom felé. Úgy látszik, a Fidesz most észbe kapott, hiszen a radikáljobb és a motoros klubok egyre gyümölcsözőbb kapcsolatokat alakítanak ki egymással. Ennek a folyamatnak hatalmas előremozdítója volt a Wild motoros életmód magazin, ahol lassan nyolc éve folyik a felvilágosító, ismeretterjesztő munka, amelyet úgy lehet összefoglalni: Származásunk, múltunk, történelmünk, eredményeink alapján merjünk végre igazán nagyok és magyarok lenni. Népünk erre van predesztinálva.

HunHír.Hu-információ