Vona Gábor a Duna TV vendége volt. A szereplés azonban nem úgy sikerült, ahogy azt a Jobbik elnöke eltervezte. Így ír erről Facebook oldalán: “Talán többen látták, hogy ma reggel a Duna TV-ben való szereplésem alatt rendszeresen köhögnöm kellett. Többen meg is kérdezték, hogy beteg vagyok-e.”
A pártelnök megnyugtatja az egészségi állapota miatt aggódókat, hogy minden rendben van, csupán a kávéval gyűlt meg a baja. Mint elárulja: nem szokott kávét inni, ám a kora reggeli időpontra való tekintettel most elfogadta a kínálást. Közben behívták a sminkszobába, ahonnan kiérve már indulnia kellett a stúdióba.
“Én gyorsan a kávé mellé léptem, és lehúztam, mint egy felest. Persze kb. fél liter levegővel. A kávét még lenyeltem, de félre. Olyan akut köhögési roham tört rám egy perccel az élő adás előtt, hogy egy kisebbfajta csoda, hogy egyáltalán beszélni tudtam.”
A radikális politikus mindebből azt a tanulságot vonta le, hogy “a kávé nem pálinka”.
HunHír.Hu