Presser Gábor, alig hogy megérkezett Amerikából, másnap beült a Megasztár zsűrijébe. Nem kellett volna! Ahogy Eszenyi Enikőnek sem. Szakmájuk emblematikus figurájaként, elismert művészemberként olyasmihez adják a nevüket, az arcukat, a hitelüket, ami „ciki”- írja az álrocker Sebők János. Na, vajon mit szerethet ez az Árpád-sávos fóbiás? Amit hatezer éves rokonai.

Egy baráti link jóvoltából („Ezt látnod kell!”) utólag megnéztem a Megasztár új fordulójának első adását, s nem akartam hinni a szememnek, hogy Presser Gábor „benne van a tévében”. Ő közismerten „nehéz ember”, mert maximalista, ragaszkodik a minőséghez, az értékekhez, az elveihez. Életműve a bizonyíték erre. Ezért a Megasztár első elődöntőjét (?) látva arra gondoltam, hogy ha máskor nem, de a színpadra kitántorgó, majd ott fetrengő, már előzsűrizett „tehetség” láttán feláll, leveszi magáról a mikrofont, s faképnél hagyja ezt a társaságot.

Nem tette. Végig asszisztálta a produkciót, s ezzel személyével, jelenlétével szakmailag hitelesítette ezt a műsort, amely tehetségkutatónak nevezi magát, valójában azonban egy valóságshow. Itt nem egy gátlástalan, törtető, önértékelési zavarban szenvedő, önimádó szereplő a kamera láttán gátlástalanul kivetkőzik magától, s ezt a zsűri értékeli, bírálja.

HunHír.Hu kommentár:

HunHír.Hu