Két társaság esett egymásnak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászfényszarun. Az egyik férfi egy házilag gyártott szamurájkarddal támadt rá a többiekre. Az összecsapásban ketten sérültek meg.
Két társaság esett egymásnak péntek délután a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászfényszarun.
A négyfős társaság péntek délután ment el egy jászfényszarui házhoz, hogy elhozzák onnan egyik rokonukat. Összeszólalkoztak az ott lakókkal, a veszekedés verekedésbe torkollott.
Előkerült egy házilag gyártott szamurájkard is, amelyet a házhoz érkező csapat hozott magával. A társaság egyik tagja ezzel csapott rá az egyik ott lakó férfi fejére, aki az ütéstől könnyű sérüléseket szenvedett. A nőnek pedig, akit haza akartak vinni, eltört az orrcsontja, így őt súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők.
A rendőrség négyfős csapat ellen csoportos garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást – közölte a Független Hírügynökséggel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
HunHír.Hu