Ötfős cigány betörő banda rohanta le a helyi vegyesboltot Cserdiben vasárnap éjjel. Mindent elvittek, kiborították a krumplis rekeszeket, abba pakolták, ami csak mozdítható volt, kávét, felvágottat, fűszereket, sampont, joghurtot, sajtot, bort, cigarettát, szeszes italt, közel félmillió forint értékben.
A helyi rendőrök másnap ellenőrizék a portákat, mindenkit tüzetesen átvizsgáltak és kihallgattak, így kerültek kapcsolatba a bűnbanda leggyengébb láncszemével, egy cigány nővel. A kihallgatáson nem tudott magának alibit igazolni, aztán megnevezte egyik bűntársát, aki a többiek kilétét is elárulta. Kiderült, hogy a két értelmi szerző, egy 57 éves helyi férfi és 21 éves fia, előre felmérték a terepet, megtervezték a létszámot, az akció helyét, idejét, csak azt nem, mi lesz azután, hogy megszerezték a dolgokat.
Haza nem tudták vinni, mert sok volt és nehéz, ezért egyikőjük kitalálta, hogy elrejtik az erdőben. Gallyal és fűvel betakarták, de a rendőrök így is megtalálták. A lopott áru nagy része meglett, a bűnbanda valamennyi tagja ellen büntetőeljárást folytat a szigetvári rendőrkapitányság.
HunHír.Hu – police .hu nyomán
HunHír.Hu