- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Oszkár: a gumikalapácsos helyszínen egy szavazatot sem kapott Áládár

Értjük a gyűlöletmester kancigány, Horváth Áládár leki összeomlását. Abban a cigány faluban, ahol Molnár Oszkár szerint gumikalapácsos cigány asszonyok szülik nyakra-főre a béna, keta gyerekeket, a gyűlöletvédő kancigány Horváth Áládár egy szavazatot sem kapott.

Oszkár az egyik hírportálnak adott interjújában külön felhívta a figyelmet Szendrőlára, (senkit nem kell emlékeztetni, hogy ez volt az a bizonyos település, akinek rcigány lakóiról korábban Molnár azt állította, direkt ártanak születendő gyermeküknek, hogy sérülten szülessenek, így remélve magasabb családi pótlékot), ahol 90 százalékos volt a választások első fordulójában a részvételi arány, a lakosság 80 százaléka pedig roma származású. Itt indult Horváth Aladár, roma polgárjogi aktivistának becézett cigány gyűlöletkeltő is, aki egyetlen (!) szavazatot sem kapott a helyi lakosoktól. Molnár szerint ez is arra utal, hogy „nem az számított a voksoláskor, hogy valaki roma jogvédő-e vagy sem, sokkal inkább az anyagi dolgok”. A választás napján ugyanis feltűnően sokan fizettek ezer forintossal a helyi vendéglátó egységekben, ami Molnár szerint igencsak gyanús. iskolai végzettséghez kell kötni a választójogot. Nem lehet, hogy kilóra megvehető analfabéta cigányok döntsék el egy ország hatalmi viszonyait.

HunHír.Hu