- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Tizenöt kocsmát nyitott ki zárás után a cigány bűnbanda

Őrizetbe vettek a rendőrök egy ötfős cigány csoportot hétfő éjjel Tatabányán, a banda tagjai 15 kocsmabetörésben ismerték el bűnösségüket

Tizenöt kocsma után a tizenhatodik kifosztására már nem maradt ideje egy öt betörőből álló csapatnak a dunántúli megyeszékhelyen, a járőrök ugyanis hétfő éjjel rajtakapták őket. A kapitányság egyenruhásai hétfő este igazoltatták egy autó utasait, de nem sokkal később ismét feltűnt nekik a kocsiban utazók gyanús viselkedése. A pár perccel korábban megállított Renault személygépkocsit és utasait ekkor egy kocsma közelében vették észre, s amikor a társaság tagjai meglátták a rendőröket, menekülőre fogták, egyikük a bokrok közt rejtőzött el. Hamarosan kiderült a menekülés oka, amikor a kocsmából riasztás érkezett, a vendéglátóhelyre ugyanis betörtek. Ekkor vették üldözőbe a négy férfit, akiket aznap éjjel meg is találtak. A gyanúsítottak a kihallgatásuk során 15 rendbeli betörésben ismerték el bűnösségüket; ötödik társuk szerdán hajnalban került rendőrkézre. Az elfogások után a kapitányság kezdeményezte az öt cigány betörő előzetes letartóztatását.

HunHír.Hu – havaria press

HunHír.Hu