- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Gyorshír: Cigányok gyújtották fel a családi házat

A Fejér megyei településen csütörtökön este fedezték fel, hogy ég egy fiatal nő lakása. Mint kiderült, az épületbe valakik betörtek és felgyújtották a kanapét; szerencsére az eset idején senki nem tartózkodott az ikerházi lakásban. A szegényesen berendezett kis lakás nappalija jóformán kiégett, az ikerház másik lakására azonban a lángok nem terjedtek át.

A tüzet felfedező szemtanúk később a helyszínre érkezett rendőröknek azt is elmondták, hogy kiket láttak megelőzően be-, illetve kimenni az épületből. Elmondásuk szerint a felgyújtott ház tulajdonosának egyik rokona és annak közelben lakó nőismerőse volt összefüggésbe hozható a gyújtogatással. Ez alapján a nyomozók rövid idő alatt elfogták a kulcsi cigány férfit és szintén cigány társnőjét, de kihallgatásakor a férfi és a nő is tagadta a terhükre rótt cselekményt, sőt azt is, hogy jártak volna a házban.

HunHír.Hu – havaria press nyomán

HunHír.Hu