- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Lealázta a magyar rendőröket a felvidéki maffia

Acélsodronnyal téptek ki egy bankautomatát a halászi takarékszövetkezet előteréből szombaton hajnalban. Az üldöző rendőrautók elé szögeket szórtak, így azok defektet kaptak.

Rövid időn belül két hasonló módon elkövetett bűncselekmény történt Győr-Moson-Sopron megyében. Kocsis Tünde alezredes, a megyei főkapitányság sajtóreferense a NOL-nak elmondta: szombaton hajnalban a Mosonmagyaróvárhoz közeli Halászi település takarékszövetkezetének előteréből kitéptek egy pénzkiadó automatát. A riasztó jelezett a rendőrségen, s egy állampolgár is bejelentést tett, miszerint három autót látott a helyszínen. A járművek közül kettő világos színű személygépkocsi, az egyik pedig egyrakterű autó volt. Ez utóbbival vitték el az ellopott ATM-készüléket. A tettesek az M1-es autópálya felé menekültek, s az őket üldöző rendőrautók elé kettesével összehegesztett U-szögeket szórtak. Négy rendőrkocsi defektet kapott, a tettesek pedig elmenekültek. Tudomásunk szerint az automatában több mint ötmillió forint volt.

Nemrég Győrből loptak el hasonló módon egy pénzkiadó automatát. Akkor is szögeket szórtak a rendőrautók elé a nagy teljesítményű Audival menekülők. A rendőrkocsik kerekei felmondták a szolgálatot. A padkára felhajtó Audi is defektet kapott, az elkövetők gyalog menekültek el, borsot szórtak maguk után, hogy a rendőrkutya elveszítse a szagot.

HunHír.Hu