Újabb két betörést követett el az a 17 éves cigány bűnöző, aki legutóbb az egyik fehérgyarmati templomot fosztotta ki.
A szatmárcsekei fiatal, aki két hete Fehérgyarmaton a katolikus templom perselyeit fosztotta ki és talapzatáról ledöntve összetört egy 230 ezer forint értékű szobrot is, a hét végén kétszer tört be lakóhelyén egy csárdába – mondta Fülöp Gergely. A százados tájékoztatása szerint a templombetörés után szabadlábon védekező fiú csütörtök és péntek este az ablakrács lefeszítésével jutott be a vendéglátó egységbe, ahonnan tejet, Túró Rudit és sajtot lopott. A cigány notórius bűnöző ellen jelenleg öt, vagyon elleni bűncselekmény miatt folyik eljárás; továbbra is szabadlábon védekezhet, de a rendőrség felvette a kapcsolatot a gyámhatósággal, nevelési körülményeinek tisztázására.
HunHír.Hu