- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A maffiózókkal nem bírnak az alulképzett rendőrök

Rendkívüli autós üldözésben vettek részt a rendőrök csütörtök éjjel Győrben, miután egy gyanús autó nem állt meg a jelzésükre – közölte pénteken a városi kapitányság bűnügyi osztályának vezetője. A rendőrök hajnali fél három körül akartak megállítani egy Audit, de az fékezés helyett egy körforgalomban visszafordult, és “hajmeresztő tempóban” menekülni kezdett.

A kocsiban ülőket a rendőrök öt autóval vették üldözőbe, a menekülő autó 200 kilométer/órás sebességet is elért menekülés közben. A kocsiban ülő három ember menetben házilag gyártott jancsiszögeket szórt az útra, hogy lerázza a rendőröket, de kocsijuk végül felfutott egy padkára, és durrdefektet kapott.

A kocsiban ülők ekkor gyalog menekültek, és a kutyás keresők megzavarására borsot szórtak szét a környéken. Az egyik üldöző rendőr szerint hatalmas szerencséjük volt, hiszen az üldözés egy családi házas övezetben ért véget, ahol el tudtak tűnni a rendőrök szeme elől; a rendőrök csak a kutyák ugatásából tudtak következtetni arra, hogy merre futhattak.

A menekülők által hátrahagyott Audi egyébként lopott kocsi volt, amit Németországból hoztak, és lopott szlovák rendszámmal láttak el – közölte a rendőrség. A kocsiból kiszórt jancsiszögekből bűnjelként eddig két kilónyit gyűjtöttek össze a rendőrök. Nem szerencse volt ez, gyerekek, ti vagytok kutyák.Ti csak a tüntetővel szemben vagytok kemény legények, a cigánytól meg a maffiózótól féltek. Miért nem lőttétek szét a seggüket?

HunHír.Hu