Csavarkulccsal támadt rendőrökre a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürtön egy cigány férfi szerdán késő este. A cigány bandát egy helybéli üldözte el, úgy, hogy több lövést is leadott egy riasztópisztolyból.Végül fél órán belül elkapták és őrizetbe vették őket. Az egyik rendőr súlyosan megsérült.
Szerdán késő este riasztották a kunszentmártoni rendőröket, azzal, hogy egy ismeretlen személygépkocsi nekihajtott az egyik tiszakürti ház kerítésének és elhajtott a helyszínről. A rendőrök a helyszíntől nem messze leállítottak egy autót, amelyben hárman utaztak. Elkérték a papírjaikat, amikor az első ülésen utazó férfi kiszállt és ki akarta venni a rendőr kezéből az iratokat. Dulakodni kezdtek. A rendőrök leteperték és éppen meg akarták bilincselni, amikor kiszállt az autóból újabb két férfi, akik a rendőrökre támadtak, egyikük egy csavarkulccsal.
Ekkor a férfi, aki értesítette a rendőröket, elővette a riasztófegyverét és többször is a levegőbe lőtt. Az egyik támadó gyalog, két társa pedig autóval elmenekült. Végül fél órán belül elkapták és őrizetve vették őket. Az egyik rendőr súlyosan sérült, társának nem esett baja.
HunHír.Hu – F.H.
HunHír.Hu