- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Férjhez adták a 14 éves cigánylányt

Férjhez adtak egy gádorosi romához egy pusztaföldvári, gyámság alatt lévő 14 éves gyereklányt az ünnepek alatt. Azt beszélik Gádoroson, külsőségeiben megadták a módját az egybekelésnek. Mások csak eljegyzést emlegetnek, meg a fiatalok szerelembe esését.

Az tény: Pusztaföldvárról el is költöztették a diákot, az első tanítási napon hivatalosan kiíratták a földvári iskolából. Nagy a felháborodás a településen, az emberek megvetéssel beszélnek mindazokról, akik beavatkoztak a lány életébe. Mindez azután történt, hogy az iskolás betöltötte december 11-én tizennegyedik életévét.

Az édesanyját elveszítő fiatal korábban több testvérével együtt a nagynéni családjába került, ahol úgy hírlik, így már 9 gyermek nevelkedett. A nyolcadikos diák mesélt barátnőinek arról a frigyről, ami rá vár. Úgy fogalmazott, családjuk megismert egy gádorosi roma famíliát. Nevelőanyja ajánlotta figyelmébe a jómódú gádorosi fiút, akivel összeismertették. Úgy tudjuk, a két család között azonban nem csak a fiatalok bimbózó szerelme bontakozott ki.

— Mi pártoltuk, hogy ehhez a házaspárhoz kerüljenek az édesanyjukat elveszítő gyerekek. De nem gondoltuk, hogy a gyámok élete ekkora fordulatot vesz. Egyszerű embereknek ismertük meg őket. Ám a romák megjelenése óta portájukon nagy lett az élet, jószágok cseréltek gazdát, a legrosszabbra ne is gondoljunk — sorolta dr. Baranyi István polgármester, akit az eset mélységesen felháborít, mert köztudott, hogy a faluban vannak uzsorások, akik kihasználják a nehéz sorban élőket.

Ez a kislány ma már azt mondja, élete értelme a gádorosi fiú. Sokan ugyanakkor kétségbe vonják ezeket az érzelmeket, így Pusztaföldvár polgármestere is.

— Van még a testvérek között több kislány. Mi lesz, ha ők is nővérük sorsára jutnak? Megtettük a jelzést a kistérségi gyermekjóléti szolgálat felé, a gyámhatóság is tud a történtekről — mondta a polgármester.

Információink szerint a gyerekek törvényes képviselőjének akaratával, beleegyezésével történtek a dolgok. Az is igaz, hogy bírósági tárgyalás van folyamatban, ahol a gyerekek elhelyezése a tét.

Hazai és külföldi kulturális antropológiai, néprajzi kutatások igazolják, hogy különösen az oláh cigányok körében gyakori még ma is, hogy köreikben a nagyon fiatalok házassága az valójában a testi kapcsolat kötelékét jelenti.

Az ő kultúrájukban ez elfogadott és sokkal szorosabb összetartozást jelent, mint a polgári értelemben vett házasság intézménye. Náluk ez a kapcsolat „elhálását” jelenti – tudtuk meg egy szakértőtől. Ez az első szexuális együttléttel kezdődik és összeköltözéssel, együttlakással folytatódik.

HunHír.Hu – beol

HunHír.Hu