A kiskörei rendőrőrsre érkezett a bejelentés, miszerint négy cigány férfi a jég fogságában rekedt. Feltételezhetően az éj leple alatt mentek ki a tóra, azonban a fagypont alatti hőmérséklet miatt az általuk használt vízifolyosó befagyott, így a négy haltolvaj a jég fogságába esett.
Az eset következtében a csónak utasai életveszélybe kerültek, mivel még nappal is tartósan nulla fok alatt maradt a hőmérséklet.
Az adatgyűjtés során a rendőrség munkatársai kiderítették, hogy a négy cigány férfi semmilyen engedéllyel nem rendelkezett. Ezután a vízirendőrök a halőrökkel együtt megkezdték a bűnbanda megfigyelését és a mentés előkészítését.
A csónakban eközben felfigyelhettek a parti mozgásra, mert megpróbáltak elmenekülni úgy, hogy a náluk lévő eszközökkel törni kezdték a jeget. A rendőrök azonban elfogták és előállították őket. A lopás mellett több, más szabálysértés miatt is felelniük kell.
HunHír.Hu kommentár:
HunHír.Hu