- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Polgárőr történet: Szembe mertek szállni a 30 fős, felfegyverzett cigány bandával

A lassan magunk mögött hagyott esztendő igencsak mozgalmas volt a Tiszaszentimrei Polgárőr Egyesület életében. Volt rá példa, hogy akciófilmbe illő jelenetbe csöppentek a polgárőrök, íme a történet.

— Még augusztusban a járőröket ellenőrizve kaptuk a riasztást, hogy az egyik kocsmánál egy helyi lakos szóváltásba keveredett néhány emberrel, akik három autóval hagyták el a helyszínt, és egy fegyvernek látszó tárgy is előkerült. Épp ekkor húzott el előttünk három kocsi, feltételezhetően azokkal, akik a kocsmánál okoztak zűrt. Azonnal értesítettük a rendőrséget, majd csatlakoztunk az abádszalóki rendőrőrs időközben megérkezett munkatársaihoz. A rendőrök felvették az adatokat, majd egy célszemély irányába indultunk el közösen.

Útközben észrevettük az előző percekben előttünk elrobogott autók egyikét egy útkanyarulatban. Megálltunk, a rendőrök intézkedni kezdtek. Közben meglepetésünkre az utcába vagy nyolc autó robogott be, jól megtermett személyek szálltak ki belőlük, úgy 25-30 ember. A helyzet súlyosságát felismerve a rendőrök erősítést kértek, közben határozott fellépésükre az újonnan érkezettek visszaültek az autókba, slusszkulcs és kezek a műszerfalon, mi pedig nem győztük begyűjteni a kocsikból a közbiztonságra veszélyes eszközöket, gázpisztolyt, viperát, bozótvágó kést. Igencsak izgalmas éjszaka volt az a pénteki — idézi fel az akciófilmbe illő jelenetet Kálmán József polgárőr-vezető.

HunHír.hu – szoljon.hu

HunHír.Hu