- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Tombolt a cigány nő a rendelőintézetben

Pénteken reggel hétkor tett bejelentést az ügyeletre egy állampolgár a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház Rendelőintézetéből, mely szerint egy dühöngő nő van az intézetben, akit a biztonsági őrök megkíséreltek megfékezni, de nem sikerült ezért sürgős rendőri segítségre van szükségük

A helyszínre érve a rendőrök megállapították, hogy a 32 éves sóshartyáni nő a kórház rendelőintézetének betegfelvételén – mivel nem kapott sorszámot az általa igénybe venni kívánt kezelésre – több alkalommal ököllel megütötte az adminisztrátorok előtt lévő biztonsági üveget, majd a betegfelvétel fa ajtaját.

Az elkövető cselekményével a kórháznak 10 ezer forint kárt okozott. A már lecsillapodott nőt a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították és garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki elmondta, hogy megbánta cselekményét.

police.hu

HunHír.Hu