Jászberényben ketten, – egy cigány bűnbanya, meg bűnöző kölke – beállítottak egy idős férfihoz, majd ott súlyosan bántalmazták – közölte a Szoljon.hu-val Hajdúné Budai Orsolya, a jászberényi rendőrkapitányság sajtóreferense.
Elmondása szerint otthonában felkereste két cigány személy, akik közül az egyik úgy megverte, hogy ennek során súlyos sérüléseket szenvedett. A 19 éves elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, ellene maradandó fogyatékosságot okozó, súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak, és őrizetbe vették A támadó anyját szintén gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, mivel fia cselekményét végig nézte, így bűnsegédként vett részt a bűncselekményben.
HunHír.Hu