- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kádár koponyája hamutartó lehet valaki lakásában, de akár célba is köphetnek rá

A rendőrség két évig nyomozgatott Kádár eltűnt földi maradványai után semmi eredménnyel, aztán
2009. november 29-én megszüntette az eljárást. A túlfuttatott zsidó kriminálpszichológus szerint Kádár János elrabolt maradványai már soha nem nyugszanak „szent földben”.

Kádár maradványai valószínűleg soha nem kerülnek elő – válaszolt tömören a legkézenfekvőbb kérdésre Münich Iván. A kriminálpszichológus az FN.hu-nak elmondta: a bűneset kapcsán nem beszélhetünk elkövetői típusról, ilyen nem létezik. Kádár maradványait feltehetően megrendelésre rabolták el, az elkövetők többen voltak – egy ember fizikailag sem lett volna rá képes. A megrendelő motivációja nem ismert, elképzelhető, hogy üzletet akart csinálni a feketepiacon, vagy csak a feltűnést kereste – véli a szakember. Úgy tűnik terve nem jött be, Münich szerint kevés az esélye, hogy a csontok bármikor is előkerülnek.

A másik lehetőség az érzelmi motiváció, amit a sírra és a Munkásmozgalmi Panteonra festett szavak igazolhatnak. A rablók tettükkel beváltották, amit ígértek: Kádár János nem nyugszik „szent földben”. Ebben az esetben is elmondható, hogy a maradványok soha többé nem bukkannak elő.

HunHír.Hu – fnet

HunHír.Hu