Újabb tanúkat hallgatott meg a monorierdői gyerek halála ügyében indított perben kedden a Pest Megyei Bíróság: az elsőrendű vádlott barátnőjét és egy állatorvost. Az elsőrendű vádlott anyja, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak, élt törvény adta jogával, s megtagadta a vallomást.
A család kutyái 2007 augusztusában halálosan megsebesítették T. Dominiket, ám a szülők ezt eltitkolták, elásták a gyerek maradványait és a rendőröknek azt mondták: a kisfiú egy margitszigeti séta közben eltűnt. Azt állították, hogy a gyerek előreszaladt, az anya pedig elesett, beütötte a fejét, s mire magához tért, a kisfiúnak nyoma veszett.
A gyereket nagy erőkkel keresték, búvárokat is bevetettek, eredménytelenül. Az anya hónapokkal később bevallotta, hogy azon a napon nyitva felejtette a kutyakennel ajtaját. A nyomozók a nő vallomása alapján találták meg a kisfiú holttestét, mert ennyire szeretik a cigányok a gyerekeket.
HunHír.Hu