- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Havas romaügyi miniszter akar lenni

Politikai szerepvállalásra készül Havas Henrik, aki a Horn-kormány idején hat napig volt kormányszóvivő. Miniszterelnök ugyan nem szívesen lenne, de úgy érzi, a roma kérdésekért felelős tárca élén hatékonyan tudna bekapcsolódni a kormányba.Havas mesél ezerrel. Csak azt felejti el a drága tanár úr, hogy nem lemondott, hanem kirúgták. Olyan embert vett be a brancsba, aki előélete miatt még a Horn-kormány sem mert vállalni.

“Miniszterelnök nem lennék, mert mindenhez nem értek. Azonban szívesen foglalkoznék a cigánykérdéssel. Valahogy engem az vonz” – mondja Havas, akinek ráadásul már kikötései is megvannak a poszthoz:

“Kizárólag abban az esetben vállalom el a posztot, ha ezt egy forint juttatásért tehetem meg. Ezen felül van még egy kikötésem: nem kérek szolgálati autót. Csak a saját BMW-met vagyok hajlandó használni” – sorolja a blogban a Tanár úr, aki Horn Gyula idejében hat napig volt államtitkár.

“Azt sajnálom, hogy amikor hat nap után lemondtam a tisztségemről, ott kellett hagyni azt a rengeteg koffeinmentes kávét, amit csak miattam rendeltek a büfébe. Most ismét várom, hogy megcsörrenjen a telefon és felajánljanak valamilyen posztot, amivel segíthetek a válság megoldásában” – mesélte Havas Henrik a Napi Ásznak.

HunHír.Hu kommentár:

Csak azt felejti el a drága tanár úr, hogy nem lemondott, hanem kirúgták. Olyan embert vett be a brancsba, aki előélete miatt még a Horn-kormány sem mert vállalni.

HunHír.Hu