- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Nyilaskereszt a Kiválasztott című műsorban?

Nyomozást indított a rendőrség A Kiválasztott első adásában szereplő Szentpéteri Attila (34) nyilaskeresztnek látszó kitűzője miatt. A mentalista, aki kígyós számával borzongatta a közönséget, bőrkabátján egy olyan díszt viselt, amely kimerítheti az önkényuralmi jelkép fogalmát.

A rendőrök hetekig vizsgálódtak, majd végül megalapozottnak találták a gyanút, és nyomozást indítottak A Kiválasztott című műsorban felbukkanó nyilaskereszt ügyében – értesült a Blikk. Információinkat a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén megerősítették.

Önkényuralmi jelkép használata vétség miatt indítottunk nyomozást ismeretlen tettes ellen – közölte Csillag Melinda.

Hiába viselte tehát a műsorban a fekete bőrkabátján a nyilaskeresztnek látszó díszítéseket Szentpéteri Attila, egyelőre nem őt gyanúsítják a bűncselekmény elkövetésével. Feltehetően tanúként azonban ő is idézést kaphat, csakúgy, mint a csatorna vagy a műsor illetékesei, de akár még a stylist is, aki a szereplők viseletéért felel. A tanúknak azonban igazmondási kötelezettségük van, s feltehetően az ő vallomásaik alapján derülhet ki, ki a felelős azért, hogy a tiltott önkényuralmi jelképnek látszó díszítés a képernyőre kerülhetett.

HunHír.Hu