Négy rendbeli adócsalás miatt nem jogerősen egy év – két év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Fejér Megyei Bíróság Sas Józsefet, a libsik kedvenc pojácáját.
Hat rendbeli adócsalás alól azonban bizonyítottság hiányában felmentette a bíróság a humoristát, három rendbeli magán-okirathamisítás vétségében pedig megszüntette az eljárást.
A Mikroszkóp Színpad igazgatója másodrendű vádlottként szerepelt a büntetőügyben. Az elsőrendű vádlottat, B. Bélát kilenc rendbeli adócsalás bűntettében – abból négy esetben bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettében – és egy rendbeli magánokirat-hamisítás vétségében találta bűnösnek a bíróság, s ezért halmazati büntetésként – ugyancsak nem jogerősen – őt két évi, három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be, ezért a per a Fővárosi Ítélőtáblánál folytatódik.
Az ügy előzménye, hogy Sas József és B.Béla 1997-ben megállapodott arról, hogy a humoristát művészi és szerzői jogi védelem alá eső tevékenységében az elsőrendű vádlott vállalkozása képviselje, és ez a vállalkozás szedje be az azért járó díjakat. A befolyt pénz után Sas Józsefnek személyi jövedelemadót, az elsőrendű vádlott vállalkozásának pedig kifizetőként a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási járulékot, illetve áfát kellett volna fizetnie, aminek teljes egészében nem tettek eleget.
Bár az elsőrendű vádlott a rendőrségen beismerő vallomást tett, azt később indok nélkül visszavonta. Ezért egyéb bizonyíték hiányában a bíróság 58,5 millió forint átvételének Sas József által történt elismerésére alapozta az ítéletét. Az összeg adótartalmát önellenőrzéskor fizette be a Mikroszkóp Színpad igazgatója.
blikk nyomán
HunHír.Hu