Éjjel és nappal is sok a bűncselekmény Siófok belvárosának zömmel cigányok lakta részében – erre panaszkodnak a környék lakói. Legutóbb két tizenéves a temetőben lopta el egy idős asszony táskáját a pénzével együtt. Néhány család tartja sakkban a környék lakóit, akik közül többen azért nem tesznek bejelentést a rendőrségen, mert félnek.
“Ez a város bűnügyileg legfertőzöttebb területe, ahol a bűncselekményszám folyamatosan emelkedik” – tudta meg a Sonline.hu Lengyel Róbert városi rendőrkapitánytól. A múlt hét óta fokozottan figyelik az érintett utcákat. Nyomozói portyákat is tartanak, alkalmanként pedig a városrész teljes átmenő forgalmát ellenőrzik. A kapitány azt mondta: jól behatárolható az a fiatalokból, fiatal felnőttekből álló bűnözői kör, akik a városrészben gyakori autófeltöréseket, betöréseket elkövetik. A még hatékonyabb rendőri munkához azonban lakossági összefogásra és több bejelentésre is szükség volna.
sonline.hu
HunHír.Hu