- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Szkinhedekről vizionálnak, hogy halászhassanak a zavarosban

Ha a cigányok azt hazudják, hogy szkinhedek bántalmazták őket, készpénznek veszik a rendőrök. Mert már ők is félnek, noha nem attól, mint az átlagember, hogy agyonverik, kiraboljálk őket, hanem a meghurcolástól. A cigányok meg tudják a leckét: félünk, rettegünk, de a törvényeket nyugodtan sérthetjük.

Szkinhedek fenyegettek meg romákat vasárnap a Veszprém megyei Devecserben; a lomgyűjtő romák nemrég megnyílt piacánál a volt laktanyában 10-12 kopasz, fekete ruhás, bakancsos fiatalember sorakozott fel, éss kiabálva szidalmazták és fenyegették az ott tartózkodókat – közölte a rendőrségi szóvivő.

Rendőri intézkedés végül nem történt, ugyanis mire az ajkai járőrök kiérkeztek, a szkínhedek már eltűntek, s “atrocitásra nem került sor” – közölte Futtató Norbert százados. Megjegyezte: a rendőrök arról is csak úgy hallottak helyi romáktól, hogy egy cigány fiút a Béka csárdánál a falhoz löktek a fekete ruhások.

Szijjártó Géza, a devecseri romák egyik szószólója – amiként önmagát nevezte – elmondta: szemtanútól hallotta, hogy a szkínhedek a cigány gyereket a falhoz lökték a csárdánál és azt mondták neki: mit ugráltok, kinyírunk benneteket.

Németh Józsefné, a Devecseri Cigányokért Egyesület vezetőségi tagja azt hangsúlyozta, hogy a cigány családok “félnek és vasárnap bezárkóztak, nem engedik ki az utcára a gyermekeiket”. Ő is elmondta, hogy egy cigány fiút szó nélkül “felnyomtak a falra” a csárdánál és azt ordították neki, hogy “mit lázadoztok, rólatok már nem lehet semmit sem írni”.

A kijelentés utalás volt arra, hogy a hétfőn a devecseri városi lapban egy szélsőséges, a cigányokat sértő cikk jelent meg, amely nagy felháborodást és tiltakozást váltott ki a roma lakosság körében.

Holczinger László, Devecser polgármestere elmondta: a város képviselőtestülete rendkívüli ülésen egyöntetűen elhatárolódott a gúnyos, a romákat sértő hangvételű cikktől, s a lap még fellelhető példányait visszavonta, zúzdába küldte, az írás megjelentetésének kivizsgálására pedig egy bizottságot hozott létre. A polgármester tájékoztatott arról is, hogy a lap márciusi számában közlik a testület elhatárolódó határozatát és megkövetik a megbántott roma lakosokat.

Holczinger László az MTI-nek azt mondta, hogy ő nem szerzett tudomást “szkínhedek vagy gárdisták vonuldozásáról és fenyegetőzéseiről”, noha többször is járt a városban vasárnap és lakosokkal is beszélgetett.

-Semmiféle randalírozásról és cigány fiú falhoz vágásáról nem hallottam – közölte.

A polgármester ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy nincs “roma ügy” Devecserben; az úgynevezett “lomizás” (Ausztriában és Németországban kidobált lomok összegyűjtése és azok árusítása) egyértelműen “városképi és köztisztasági” kérdés volt, no és a tiltott kereskedés megszüntetésének ügye. A volt laktanyában nemrég megnyílt piacon már mintegy 40-50 lomis árusítja a holmijait – tette hozzá, s megismételte: a gyalázatos cikk megjelenését elítélik, elhatárolódott az önkormányzat és tart a szigorú vizsgálat.

Nincs roma ügy Devecserben, megnyugodtak a kedélyek, ám úgy látszik vannak, akik azt szeretnék, ha békétlenség lenne – vélekedett a kisváros vezetője.

az elfogult és szubjektív közszolgálati rádió nyomán

HunHír.Hu