Két molotov-koktélt dobtak egy bőcsi vállalkozó családi házára vasárnap este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcsön. Az egyik kigyulladt, de rövid idő múlva kialudt, a másik nem gyulladt meg. Nem sérült meg senki.
Lajti János vállalkozó a Független Hírügynökségnek kedden azt mondta: nem érti, kinek állt szándékában ily módon üzenni. 1989-től tagja az MSZP-nek, korábban képviselő-testületi tag is volt, és indult a legutóbbi polgármester-választáson, de nem nyert. Azóta a közélettől visszavonultan él. Évtizedeken át a helyi sörgyár e volt, az utóbbi években pedig virágboltjai jelentik a megélhetését.
A miskolci rendőrkapitányságon közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt indult nyomozás.
HunHír.Hu kommentár: nem biztos, hogy politikai szándékból történt az eset. Lehet, hogy a főrendész úr korábban jól megszorongatta a derék sörös rakodókat, s azok pedig nem felejtettek.
HunHír.Hu