A szomszédoknak tűnt fel, hogy nincs mozgás annak a tarnabodi idős férfinak a háza táján, akihez szerda este betörtek, súlyosan bántalmazták, ma hajnalra pedig a kórházban belehalt sérüléseibe.
Redőr nincs, a cigány bűnözők szabadon garázdálkodnak.
– Csupán idő kérdése volt, hogy mindez megtörténjen – mondta a polgármester, Pető Zoltán. – Kezdem az elején: annak idején Bartos László megyei rendőrfőkapitány összehívta a hét tarnasági település vezetését, s közölte, a tarnamérai rendőrőrs fenntartásának feltétele, hogy a robotzsaru árát összedobjuk. A mintegy 2 millió forintot összeadta a hét önkormányzat, majd az ígéret ellenére megszűnt az őrs. Mondván, a létszám annyira lecsökkent, hogy ez már nem tesz lehetővé hatékony munkát. Személyes véleményen, s tíz év rendőri szolgálat után merem vállalni, hogy ez szándékos volt, hiszen a létszámot sosem töltötték fel. Azaz hagyták elsorvadni a mérai rendőrőrsöt, hogy utána fel lehessen számolni.
Tarnabodra és Tarnazsadányra, a bűnügyileg legveszélyeztetettebb településekre ezután két-két körzeti megbízott jutott volna. Ám Tarnabodon hiába alakítottak ki a polgármesteri hivatalban irodát, rendőrt alig láttak. Papíron ugyan létezett egy, aki hol iskolában volt, hol elvezényelték, de az iroda többnyire üresen állt. Decemberben a hevesi rendőrkapitány, Kiss Tibor személyesen is járt Bodon egy testületi ülésen, ahol ígéretet tett arra, hogy januártól tényleg itt tartózkodik majd a kmb. Ám a vezénylések továbbra sem szűntek meg, rendőrt hol láttak – de inkább nem. Ekkor már a helyiek és a testületi tagok is felháborodásuknak adtak hangot, hiszen a közbiztonság érezhetően romlott, szerdán pedig megtörtént a tragédia.
heol.hu nyomán
A polgármester azt is elmondta, hogy van a településen egy 6-8 tagú banda, amely lopásra és rablásra rendezkedett be. Nem a kényszer viszi őket mások megkárosítására, hanem az, hogy a szórakozásukra előteremtsék a pénzt.
HunHír.Hu