- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Fábry megint helyretette az „állatproblémával” küszködő Lendvait

Fábry Sándor nem hagyta, hogy elcsituljanak a Lendvai Ildikónak címzett viccével kapcsolatos vádaskodások és híresztelések, a ma esti adásban az eddiginél is határozottabban ismétli meg két héttel ezelőtti szavait. Az állatprobléma meg sok mindent jelenthet ennél a proli nőnél.

“Ugye tehát bármi mást mondhattunk volna, és hát még egyszer mondom, elnézést kértünk és kérünk is, mint nőtől. Lassan már ők is elnézést kérhetnének mindazért, amit velünk tesznek, amihez képest ugye a csődörös hátsó fari incesszus az nem is egy annyira súlyos dolog.”

“Ők egy egész országot rektálisan tesznek ugyebár magukévá. Hol hátulról, hol elölről, hol fejbe, ugye? Tehát tévedés ne essék, elnézést kértünk, és azt mondtuk, hogyha ez előfordulna…Mi nem mondtuk, hogy Lendvai Ildikó rendszeresen állatokkal köszörül. Nem mondtuk. Azt mondtuk, hogy vajon. Próbáltuk elképzelni. Tehát, kedves Ildikó, nem mondtunk mi olyat, hogy…”

“Egyébként a példa is azt mutatja, hogy a Combino valóban akadálymentes, mert a szamárcsődör fel tudott rá menni. Nem?” – számol be a Blikk.

A jogi osztály azonban nem engedi adásba a monológot.

HunHír.Hu