Koszorút kapott a FIDESZ-KDNP képviselője Szefcsik Sándor, a mözsi településrész önkormányzati elnöke. A koszorút az elnök háza kerítéséhez rakták ismeretlenek. Az elnök komoly fenyegetésként tekint az “üzenetre”.
Szefcsik Sándor elmondta: a településrészen más is kapott ilyen üzenetet. Az elnök egyértelmű és komoly fenyegetésnek fogja fel a történteket, amelyek miatt azonnal a rendőrséghez fordult, ezen a héten pedig további jogi lépéseket tervez. Szefcsik Sándor elmondta, két héttel ezelőtt szemtől szembe halálosan megfenyegette egy ember, igaz, az illető részeg volt. Biztos benne, hogy a fenyegetések összefüggésben állnak településrészi elnöki tisztségével, és gyanúja szerint részben azzal is, hogy nem támogatja a népszavazási aláírásgyűjtést Mözs Tolnától való elválására.
teol.hu
HunHír.Hu