A trükkös tolvajok már nem csak előre kitalált dumáikkal, hanem rögtönzött ötleteikkel is képesek átverni és meglopni áldozataikat. Egy dolog azonban változatlan: ahogy most is, mindig idős emberek akadnak a hálójukba.
A tolvajok ezúttal egy ház előtt álló táblácskán olvasható feliratból merítettek ötletet a lopáshoz. A táblán ez állt: méz eladó! Az ismeretlenek feltehetőleg jól tudták, egy ilyen helyre könnyen bejuthatnak, hogy pénzt vagy bármi más értékeset lopjanak. Így hát mézvásárlást színlelve becsengettek a házba. Nem is tévedtek, ugyanis az ott lakó hetven év feletti asszony gyanakvás nélkül beengedte őket otthonába – mondta Becker Péter, a Dombóvári Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője.
Innentől kezdve a történet már valamivel szokványosabb. Azt mondták a néninek, hogy csak húszezresük van. Persze az általuk megvásárolni kívánt méz értéke ennél jóval kisebb volt. A nyugdíjas hiába mondta, hogy ekkora pénzt nem tud felváltani, a tolvajok erősködtek: nem hiszik, hogy nincs kisebb pénze. Persze mindez csak színjáték volt, ami arra ment ki, hogy megtudják, hol tartja pénzét a nő. A trükk bejött nekik, ugyanis a néni elővette pénztárcáját, hogy megmutassa, neki is csak húszezrese van. A két bűnöző addig-addig beszélt neki, míg a nyugdíjas már nem figyelt eléggé pénztárcájára. Ekkor egy óvatlan pillanatban az összes pénzt elemelték a tárcából. Összesen nyolcvanezer forinttal távoztak, amit az asszony csak akkor vett észre, amikor a tolvajok már messze jártak.
stop nyomán
HunHír.Hu