Schirilla György szombaton sikeresen úszta át a jeges Dunát Vácnál, hagyományos téli sorozatának első állomásán. A rendszeresen nagy érdeklődéssel kísért, idén tizedszer megrendezett úszássorozat január 19-én Kalocsán, 26-án pedig Gödön folytatódik.
A sportember közel tíz percet tempózott a folyóban, és próbálkozását jégtáblák nehezítették. “Ez a mostani nagyon kemény erőpróba volt. A végtagjaim teljesen lefagytak az úszás végére, egy jégtábla pedig csúnyán megvágta a bal karomat, amit a helyi orvos ellátott” – mondta Schirilla. “A közönség most is csodálatos volt, több ezren nézték az úszásomat mindkét parton, ami erőt adott.”
Schirilla elsődleges célja továbbra is a hagyományőrzés – édesapja, idősebb Schirilla György ugyanis 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átszelte télen a Dunát – de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése és a közönség szórakoztatása is. A rendszeresen nagy érdeklődéssel kísért, idén tizedszer megrendezett úszássorozat január 19-én Kalocsán, 26-án pedig Gödön folytatódik.
index
HunHír.Hu