Szolidaritási tanúbizonyságot tett január 2-án, szerdán László atya. A félig hit-, félig közéleti személyiség az éhségsztrájkoló szerzetesek akciója és céljai melletti elkötelezettségét kívánta azzal kifejezni, hogy megszokott, hosszabb fazonú frizurája helyett már-már tüsire váltott.
Elmondása szerint gimnazista kora óta nem volt ilyen rövid a haja.
Mint ismeretes, korábban két jezsuita szerzetes, Hofher József és Vértesaljai László éhségsztrájkot hirdetett, tiltakozásul a társadalmi igényeknek ellentmondó kormányzati intézkedések és a felelőtlen politizálás ellen. Nemrég huszonnégy katolikus pap és szerzetes úgy döntött, Vízkeresztig böjttel és imádsággal csatlakoznak a két jezsuitához.
“Az alulírott katolikus papok, szerzetesek fokozódó aggodalommal figyelik az utóbbi hónapok, évek eseményeit. … Mindez arra kényszeríti őket, hogy szavukat felemeljék. A rájuk bízottak iránti felelősségük teljes tudatában ezért kijelentik, hogy csatlakoznak Hofher József és Vértesaljai László jezsuiták vezekléséhez” – olvasható abban a levélben, melyet László atya a sajtó képviselőinek bemutatott.
Ő maga is közzétette három, iránymutatónak szánt pontját, mellyel tiltakozását indokolja. Első követelése, hogy a politika alázattal fogadja el az egészségügy szakmai álláspontját, és a lakosság többségének véleményét. Másodsorban azt kéri, állítsák vissza az orvosi hivatás méltóságát és ne éljenek vissza azzal, hogy hippokratészi esküjük úgyis köti őket. Harmadik pontja pedig: “a gazdasági érdek ne kopassza meg az embereket se anyagilag, se szellemileg, de lelkileg sem.”
stop
HunHír.Hu