Ó, nagy Magyarország szép kedvesem!
hová mész ily búsan?
miért van fágyol fejeden,
tán temetni mész? kit és miért?
állj meg egy szóért…..!

Ó, nagy Magyarország dicső vezérem!
hozzád szól a nép reményteljesen:
“Csak bátran! Erősen! mi kitartunk neked!
nem leszünk árulók, bitang emberek!
akárhova visznek, hurcolnak, vetnek
mi megleszünk neked!”

S elindulok haza én, lassan, csöndesen:
“tán vége lessz a pernek mig hazaérek a hegyeken”
s lassu léptem nyomán égek legbelül és reménykedek:
“zsarnok tett nem lehet! az nem igaz! azt eltörlik ne feledd!”

Ó, de látom már dermetten és könnyesen!
magadat vitted temetni keservesen
vitted mert mondták mások véresen!
vitted mert talán nem halálos az ölés
nem lessz rosszabb ennél!
nem lessz több verés!

És meghozták a hírt búsan elöttem
míg én a reményt vállaimra vettem
míg elmondtam egy imát:
“rendezzék el gyorsan, ezt a gyalázatos vitát!”

a magyar néz…de nem lát:
nem látja értelemnek lángját:
“te jó ég istenem,
mit tettünk ellened?!”

Ó, nagy Magyarország mi lessz veled?!
csonka lessz országunk?
csonka lessz nemzetünk?

Ó, nagy Magyarország mi lett most veled?!
csonkává lett országban
élhet e nemzeted?

Ó, keresztény fejedelmek!
hol az eszetek?!
ily nagy gonoszságot
miért tettetek?

Ó e nagy világon, élő nemzetek!
ily nagy veszedelmet
miért engedtetek?

miért kell ezt eltürnünk,
miért ez keresztünk?
miért kell nékünk mostan
halnunk, mennünk?

Ó, nagy Magyarország dicső nemzetem!
hozzád szólok én reményteljesen:
Csak bátran! Erősen! én kitartok neked!
nem leszek áruló, bitang embered!
akárhova visznek, hurcolnak, vetnek
én megleszek neked!

Óh, de mit beszélek, miért igy teszek!
ez már nem az a kor, itt már éljenzik halálhelyed!
VIVA TRIANON! zengik mocskosul!
s az ég komoran beborul a kárpátok felett
ne haragudj rájuk mostan istenem!
nem tudják már ők hogy mi az: nemzeti érzelem!

Ó, nagy Magyarország mi lessz majd veled?!
kevesen vannak már, kik zengik a neved!