Azért, hogy itt a tél
Sokáig elhenyél,
S még távozóban is mindegyre visszamordul:
Sebaj – képzeletem
Átcsap a hegyeken,
S télen is nyárra lel a havas ormokon túl!
Fa, melyet rút rögök
Nehézkes nyüge köt,
Nyújtóznám: s földre csüng terhétől koronám is.
De álmomban velem
Yacht ring a tengeren,
S száz szépséggel itat India, Róma, Párizs!
Ha meg sújtott fajom
Végzetét fájlalom,
S búm testvérbút eseng – olyankor villanatra:
Látok sok nagyranőtt,
Búsongó finn fenyőt,
S Küküllőnkböl felémzúg, harsog az Imatra –