Gondolatim messze a semmibe
a régmúlt időkbe vesznek.
Sejtem a jövőt, de nem látom
csak a dombon a keresztet.
Látom még, a büszke árulókat,
a hitetleneket, az alávalókat,
amint mulatoznak örvendezve
szöget verve megfáradt testedbe.
És hagyta a nép kishitűen,
hogy a galád, két lator között,
megfeszítve puha párnád helyett
fejedre töviskoszorút kötözött!
Pilátus fennkölten szónokolt:
Emberek! Én mosom kezeim.
Itt most a csőcselék döntött
Isten előtt nem kell majd felelnem.
Amikor a fénylő Nap
a golgotán pihenni ment.
Te lehunytad mester
Megfáradt, könnyező szemed.
A Hold beragyogta a dombot,
ahol dölyfös zsidók mulatoztak:
ma már jól tudod Uram,
Ők a világ, és hited árulói voltak!